Szia Hópihus ! Én egy 14 és fél éves lány vagyok, s eddig úgy-ahogy boldogan teltek a napjaim, egészen addig, amíg a barátnőm furcsán kezdett viselkedni. Ezt már pénteken is észrevettem, de leginkább akkor jöttem rá, mikor hétfőn megnyertük az irodalom és rajzversenyt. Mikor visszaértünk egy ünnepségről, mondtam neki: -Nyertünk! Erre ő: -És? Kit érdekel? Menj már innen, jó? Ez nagyon letaglózott. Azóta kiestem abból a 4 fős csapatból, ahová eddig tartoztam. S a helyemet a Heni vette át, aki közénk tartozott, s valamiért mindig engem néz, és boldogan mosolyog. Örül, hogy szenvedek a fájdalomtól, amit a Nóri elvesztése okozott. Néhány osztálytársam kiszedte belőle, hogy azért veszett össze velem, mert irányítom őt. Ez félig igaz is. Néha tényleg felmerült bennem, hogy vagy nekem nem kéne rávennem, hogy jöjjön el velem boltba, vagy pedig ne fogadna ennyire szót! Mikor mentünk ki tesiórára, azon agyaltam, hogy páratlanul vagyunk, s párba kell majd dolgozni. Arra gondoltam, hogy majd megkérem az Ildit, legyen velem. Erre a Heni, mint aki olvas a gondolatomban, odaszól az Ildinek: -Ildi, te leszel majd a Nóri párja! - majdnem elbőgtem magam, mint ahogy azt később tettem otthon és a klotyóban. Később hallottam a Nórit: - Páratlanul vagyunk... Ki lesz a ... párja? - a ... lennék én. - Háát, cseszte! - szólt a Heni kárörvendően. Tesiórán végig szenvedtem, s beosztottak a Nórihoz és az Ildihez. Ott észrevettem, hogy a Nóri nem annyira undok velem. A Heni kavarta az egészet, abban biztos vagyok, hogy Ő irányíthassa a Nórit, ami szemétség... Én NEM AKARTAM irányítani a Nórit! Mikor elindultam vissza osztályfőnökire, utánam szólt a Nóri: - Ha ki akarsz engesztelni, akkor változz meg! Erre én, mert harcias természet vagyok: - Nem érdekel! Nincs szükségem rátok! - s közben a könnyeimmel küszködtem. Láttam, ahogy a Heni arca felragyog, és diadalittas mosoly suhan át az arcán. Később aztán az ebédlőben ültem, s láttam, ahogy letelepednek az asztalunkhoz, ahová én nem ülhettem, mert úgyse engedték volna, vagy pedig elmennek onnan. Láttam, ahogy a Heni végig rajtam mosolyog, s a Roxi felröhög. Ez már nagyon elkeserített, s alig ettem a kajából, felkeltem és kimentem. Van még valami, amiről nem szóltam: reggel vettem a Nórinak békítő-csokit, amit a padjára raktam. Erre ő odahívta a Henit, majd a csokoládé 5 perc múlva már visszadobottan hevert a padom mellett. Rajzszakörön a Nóri 1 évvel fiatalabb barátnője is szekált. Mikor meséltem a Fanninak (ő legalább szeret), hogy kaptam a Viktortól myvipen 2 szívet, ezt mondta: -Júúj, de gyerekes vagy! - s onnantól kezdve nem volt nyugta. Már-már elbőgtem magam, de nem akartam ezt az örömet megszerezni neki. Most mondd meg, mi tévő legyek? Úgy fáj az egész, hogy szenvedés számomra minden. Kérlek, segís! A fórumon viszont nem tudok ott lenni, sajna. Megkérhetnélek arra, hogy leírod nekem? Köszönöm, ha segítesz! Inylány, a kétségbeesett, vérző szívű lány És bocsáss meg, hogy ilyen hosszúra sikeredett a levelem!
Ez lenn az a levél. Az egész napom olyan borzalmasan sikerült, hogy ... nem tudom....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése