My Edward

Két karommal ölelem át magam, s közben Őrá gondolok… beszélni szeretnék vele MSN-en, habár tudom, hogy ez nem lehetséges. Látni akarom azt a gyönyörű kék szemét, amibe úgy beleszerettem majd egy évvel ezelőtt… nézni a helyes mosolyát, nézni… s akkor rám nézne… Olyan szép lenne! De nem lesz ilyen sose… nem fog többet ,,úgy” nézni rám, ahogy én szeretném… mert már nem kellek neki… eddig szeretett, eddig, de én bolond voltam, s nem adtam tudtára, hogy nem hiábavaló minden… ó, én hülye!
Bárcsak beszélhetnék vele, vagy csak láthatnám! Bár újra szeretne! Azt hiszi, nem fontos nekem, s ezért feladta… fel. :’( Pedig szeretem… és szeretni is fogom…


Talán olyan vagyok, mint Bella…szereti Edwardot, s mikor az a kis köcsög otthagyta (aminek mondjuk örültem)… fájt neki… mert szerette… s én is szeretem őt, habár az én helyzetem korántsem olyan, mint Belláé (szerencsére)

De rájöttem, hogy az ő fejében nem ez jár… azt hiszi, megvagyok, már nem kell értem pedálozni… Olyan, mintha egy tó két túlsó végén állnánk, s mennénk körbe-körbe… de sosem találkoznánk. Nincs híd, ami összekötné a két oldalt, s egyikünk sem állhat meg, hogy bevárja a másikat. Mennünk kell tovább, járnunk kell az úton, a tó körül.

,,Állok a parton, s a messzeségbe bámulok, át, a nagy kék eget tökéletesen visszaverő víz túlsó oldalára. Nézem az úszó felhőket a víz felszínén. Nagyot sóhajtok, s elindulok. A szél lágyan susog a fülembe, simogatja arcomat, akárcsak egy kéz. Játszik a hajammal, olyan, mintha két kar ölelne körül. Szívem összeszorul, mert tudom, hogy a tó túloldalán valaki vár… valaki, akinek a szeme olyan kék, hogy elbújhat mögötte az ég, a tó, s minden, amiben van egy kicsi kék…

Lassan megyek, habár tudom, sosem érhet utol, mert olyan gyorsan megy ő is, mint én, s én is olyan lassan haladok, akárcsak ő… Egymástól függünk, létünk össze van kötve, egymást tartjuk életben, tartjuk a másik élete fonalát, s ha egyikünké elszakadna, meghalna a másik is. Nem lenne, ki a fonalat fogná, tartaná, vigyázná… nem élhetünk egymás nélkül, s nem élhetünk együtt… a Sors különválasztott bennünket… mennünk kell a tó körül, amíg világ a világ, amíg van egy csöppnyi szeretet is a világban. A tó a mi gyermekünk, noha sosem láttuk egymást, csak a szívünk súgja lágyan, milyen is a másik… S néha-néha megállunk, hol dideregve, átfázva, kipirosodott arccal a hóesésben, s meresztgetjük szemünket a hullámzó, soha be nem fagyó tó túloldalára, habár tudjuk, hiábavaló…
A körök folynak tovább, gondolataink máshol, a hatalmas víz túloldalán járnak, ahol ott van a szívünket birtokló személy, kit még soha nem látott a szemünk. A hideg enyhülése után a halovány virágillat az, mi minket körbevesz, csokrok, bokrok, rózsák hajladoznak a jól kitaposott ösvény mentén, s lefekszem az útra, a porba, a homokba temetem arcom, s könnyeimnek szabad folyást engedek. Szinte érzem lábnyomát az úton, ahol már oly sokszor járt, érzem, hallom lépteit, ahogy halkan jár a porban. S ölelem, csókolom a földet egetverő kínomban, vágyamban.
Lépkedek kötelességemet teljesítve, s a virágillatú mezőre tekintek. Bárcsak odamehetnék, bárcsak együtt lehetnénk abban a zöldes félhomályban! A tó partjára állok, hátatfordítok a rétnek, s a szememet a messzeségbe meresztem… Tudom, hogy valahol, messze ő is pont azt csinálja mit én: néz, néz a kék eget tükröző tó másik partjára, s várja, örökké várni fogja azt a pillanatot, mikor megláthat… Ám ez soha nem fog megtörténni.
A könnyű kis szoknyámat meg-meglebbenti a nyári szellő… érzem, hogy a nap süt, érzem a melegét, a fényét, s kitárom felé karom, hogyha már nem lehetek az ő karjai közt, legalább a nap simogasson… újból megállok, de csak egy pillanatra. Érzem a nyári nap gyengéd sugarát, s csukott szememen át is látom aranyszínbe vont karom. Minden sárga, élénk, meleg… Csak egy valami hiányzik…
Megint nézek, bámulom a felhőket a tóban, s letérek az ösvényről, s belemártom évek óta sajgó lábamat a hűs vízbe. Ő is azt teszi. Érzem, tudom, s szívem vadul ujjong, hiszen most végre van valami, ami közös… mindketten ugyanabba a tóba mártjuk lábunkat, ugyanakkor… látom a vízgyűrűket, amiket lábam kavart… s reménykedem benne, hogy ezek a gyűrűk elérnek hozzá is, s látja, tudja, hogy szeretem…

Az út folytatódik, az eső esik, a szél kegyetlenül tépázza a fákat, mindenhol gallyak, ágak, törmelékek sodródtak egy kupacba… Fázunk… karunkat összefonjuk, s fogunk vacog, mindenünk libabőrös… mit nem adnánk valami forró fürdőért, szobáért, meleg ruháért a nyári lenge öltözékünk helyett… de nem lehet… ez a sorsunk, végzetünk, hogy rójuk a köröket, mert ha találkoznánk, az végzetes lenne…
Mi vagyunk a szerelem, a tó a gyermekünk, a szerelem, a szeretet könnye, s ott van minden eddig élt ember miattunk hullatott könnye… s sírok én is, mert ha látnám őt, aki körül minden gondolatom forog, az a sok ember szenvedne… így hát nekem, nekünk kell, hogy fájjon, de kegyetlenül, mert nem akarjuk, hogy megtudják, mi is az igazi fájdalom.
Nem adhatjuk fel… mennünk kell, nem állhatunk meg, csak négyszer egy évben, nem alhatunk, nem ehetünk, nem ihatunk… ez a mi sorsunk, s végzetünk, életünk, halálunk…



Mennem kell, mennünk, mert az idő halad, de az út nem fog fogyni… sohasem. Itt kell sétálnunk azon a helyen, amit már ismerünk, mint a tenyerünket, mégsem mehetünk el… a jól kitaposott ösvényen járunk-kelünk, s letépek egy rózsát a következő nyáron, leteszem a földre, s otthagyom. Tél van, mikor találok egy szál virágot hóba fagyva, felveszem, s szívemhez szorítom… s tudom, ő most találta meg az én rózsámat, s a szívéhez szorítja, s talán rám gondol… Már nem érdekel semmi sem… a tó felé megyek, belelépek, érzem a jéghideg vizét, de mégsem, fűt valami, valami, ami erősebb mindennél. A víz egyre inkább ellep… nem tiltakozom… ha meg kell halnom, akkor inkább haljak meg, mint, hogy nélküle éljek egy örökkévalóságon át… Boldogan mosolygok, ahogyan a víz lassan elnyeli könnyű, törékeny testem, behunyom a szemem, s felkészülök a halálra. Kifújom a maradék levegőmet is… Hát, ennyi volt. Nincs tovább, most meghalok, eljön a vég, s a testem hullámsírba lesz temetve… Kész, vége…Tüdőmet mintha ezernyi tű szurkálná, s ugyanakkor a szívembe is éles fájdalom hasít… megérezte, rájött, hogy meg akarok halni. Egész bensőm összeszorul, a fájdalom, a szenvedés, a vágy jár át…És kizökkent abból a nyomorúságos állapotból, a felszínre küzdöm magam. Úszni kezdek, s tudom, ő is ezt teszi. Középen találkozni fogunk, abban biztos vagyok. Hajt a vágy, a szerelem, s ki tudja, mi minden… S meglátom. Szebb, mint, amilyennek a szívem súgta. Mindenem felforrósodik, szinte repülök a boldogságtól, minden porcikám reszket attól a féktelen örömtől, amit most érzek. Kinyújtja kezét, s lassan, óvatosan megérintem az ujjait. Mintha áramot vezettek volna belém, mindenem bizsereg. Egymásra nézünk, egymásra találtunk, hát itt vagyunk. Ő a nyárból jött, én a télből… és most találkoztunk. S tudom, most már sosem hagyjuk el egymást…
Mert mi vagyunk a szerelem.



0) window.location=this.options[this.selectedIndex].value">FejezetekTörténet fõlapja1. Szeretem. Edward2. Nem vagy itt velem3. Nyílvessző

Nem is tudom...

Nem is tudom, hol kezdjem én,

Az elején, vagy a közepén,

A lényeg az, hogy elkezdjem,

S még ma befejezzem,

De ha egyszer elkezdem,

Nem sikerül befejeznem,

Ezért aztán bele se fogok,

Hanem vacsorázni indulok....

Most ilyen kedvem van... meg nem tudom...

Érdekes...

Kissé fáradt vagyok... szétSimseztem a fejemet...

Na, hello...

Fóótt!! ^^ avagy a nyár fénypontja :)

Na, itt vagyok jó sok idő után :) Igaz, hogy megint csak néhány napra, de ez van.

Szóval... nézzük Fótot!

Idén is baromi jól éreztem magam, s idén is sírtam utána, s idén is ugyanazt a zenét hallgattam, mikor hazajöttem, mint tavaly.

A harmónium-tanárom idén a Kolba Hajni lett, aki egyben a szobafelelősünk is volt.

Az énektanárom ismét a Bence Zsófi volt, aki megint együtt tanított minket az Orsival. (Elméletileg egy órán egyszerre csak egy embert taníthat, de nem baj. Jobb volt így =))

Szolfézsból totál véletlen a B csoportba kerültem (a 2. legrosszabba... tavaly A-s voltam, ahová azok kerülnek, akik totál bénák szolfézsból). A véletlen alatt tippelést kell érteni... Ha nem tippeltem volna, akkor én is a Rékáékkal együtt lehettem volna az A-ban....

A szobatársaim a következők: Duhonyi Niki, Munkácsi Gabi, Szekeres Orsi, Bácsi Réka, Bertalan Betti, Kaiser Kitti. Megint a 9. szobában voltam :)

Nézzük az eseményeket:

1. Vettem egy olcsó, kínai nyakláncot,amire kínai jel volt festve. Mikor kibontottam, rögtön szétesett. Kitti és Orsi megjavították, igaz, hogy megégették közben a kezüket az öngyújtóval, mikor megpróbálták elvékonyítani a nyaklánc zsinegjét.

2. Niki megtanított minket csomózott karkötők készítésére. Tudok szívmintásat, meg nyílhegyeset :)

3. Tök poén volt, mikor Niki azzal hülyült, hogy tud jósolni:

-Mmmm... holnap meghal Michael Jackson! Mmmm...

Néhány perc múlva bejön a Gabi:

- Hallottátok? Meghalt Michael Jackson!

4. Jövök fel szolfézsról csigalassúan, találkozok a Borival:

- Mi a baj, ...? (a... a nevemet tartalmazza)

- Semmi.

- Csak mert úgy nézel ki, mint aki szolfézsról jön!

5. Volt énekverseny is, ahol meglepő módon most nem én lettem az utolsó ( mert tavaly én voltam, ugye :P) 51 éneket tudtam, s az éneklésre 30/23 pontot szereztem. Ezzel lettem utolsó előtti. Mögöttem a Rozsnyai Gábor volt 50 énekkel.

6. Tök poén volt, mikor még a tanfolyam (tanfolyam! Nem tábor!) elején valamelyik éjszaka hülyültünk a Nikivel, meg a Kittivel. Nem tudtuk, hogy az Orsi alszik-e már, vagy sem, ezért elhatároztuk, hogy kicsi-a-rakást fogunk csinálni. Fölkerekedtünk, s a röhögéstől fulladozva odaálltunk az Orsi ágyához.

- Mi van? - nézett fel ránk, én meg olyan erővel kezdtem el nevetni, hogy rádőltem a Kitti ágyára (ami az Orsié mellett állt.).

Azon az éjszakán még el akartam menni a klotyóra vízért, hogy ha netán rámjönne a köhögs (allergia :S), akkor legyen nálam víz. Elindultunk kerülő úton a Kittivel, miután kábé fél órát vártunk, hogy kijöjjön onnan az összes illető, aki bent van. Már majdnem odaértünk, mikor zajt hallottunk. Gyorsan lekuporodtunk egy harmónium mögé, s majnem kirobbant belőlem a vihogás, mikor eszembe jutott, milyen képet vágnának a tanárok, hogyha fölfedeznének itt minket, egy harmónium mögött kuporodva. De aztán nem jött senki, s a klotyó előtt észrevettem, hogy vannak benn, úgyhogy gyorsan visszaiszkoltunk. Később megoldottuk a vízügyet, meg a fogmosást is az ablaknál XD.

Ha még eszembe jut valami jó poén, vagy valami, akkor azt is leírom ^^

Hiányzik Fót, pedig már 12 napja jöttünk el onnan... Eddig minden álmom ott játszódott le :S

És még van egy év!!!!!Wááááh!!!! :S:(:[

Na hello: Inylány :P

Egy végzetes találkozás egy fiú és egy lány számára

Na, most mesélek egy kicsit. Útravalóul, amíg nem leszek itthon (mert hát megyek Fótra 24-én, s csak 12-én térek haza, de két nappal utána meg kiruccanunk Szerbiába :])

Raktam fel néhány dolgot a blogomra:

- szerelmi kalkulátor (írd be 2 személy nevét, s kiadja, hány %-ig szerelmesek egymásba. Tudom, hogy nagy hülyeség, de kit érdekel?)

- számológép (arra a zöld feliratra kell kattintani, akkor indul el :P)

- naptár (ezt nem részletezem)

- Térkép (beírod, honnan hová akarsz menni)

Nah, de jöjjön a mese :P (tudom, hogy hülye vagyok, nem kell mondani. Egyébként az alapötlet a Hayate no Gotoku! 1. részéből jött)

ITT megnézhető:

Egy fiú és egy lány végzetes találkozása

Borongós, téli nap volt (mondjuk milyen legyen télen XD), a fagy már csípte a lány ujjait, a hideg bemerészkedett a kabátja alá, sőt, még a zoknijába is, s azon tűnődött, hogy vajon nem fagy-e halálra, mielőtt hazaér. Lábait ritmusosan rakosgatta egymás elé, már nem is érezte őket, annyira elgémberedtek. Füle sajgott, fogai egymáshoz koccantak. Fázott.

A fiú éppen hazafelé vánszorgott, s igyekezett nem figyelni a szél zúgására, ami nagyon irritálta a fülét. Felvette kesztyűjét, bekötötte csizmája fűzőjét, s tovább baktatott. Ekkor vette észre a lányt. Szegény már remegett a hidegtől, szája, és körmei lilák, orra és arca piros.

A lány már nagyon fázott. Muszáj volt megállnia, lábai majdnem felmondták a szolgálatot az út kellős közepén, s majdnem elgázolta egy autó. Hát igen. Ez nem az ő napja. Már csak ezért se, mert tesiórán már megint fejbetalálta egy medicinlabda, s frontálisan ütközött az öltözőajtóval. No meg ott van a kémia... Hát, igen... a dogát már megint elszúrta, s megint kapott egy nagy karót. Na, de sebaj... Majdcsak túléli valahogy... S akkor meglátta a fiút (szappanoperába illő jelenet XD)... aki szembejött vele... (Mindenki képzelje el olyannak őket, ameilyennek akarja... most ezzel nem akarok vacakolni :P)

A fiú észrevette, hogy a lány nézi (mondtam, hogy szappanopera :P), s akkor fellángolt a szívében valami... amit eddig még nem érzett soha egyetlen lány iránt... (na, ne már! Ez túl csöpögős! Komolyan, ez már annyira szirupos, hogy kenyeret lehetne alája tartani... :S)

Szóval a srác és a lány tekintete találkozott, s akkor a srácnak eszébe ötlött valami...

- Bocs, de te nem vagy beteg? Csak mert fázol! - mondta a lánynak.

- Tudtommal nem... meg különben is, mit csinál az ember télen, ha nem fázik? - méltatlankodott, s otthagyta a srácot, s a fiú menet közben végig hátrafele tekintgetett. Egészen addig, amíg össze nem ütközött egy járókelővel:

- Előre nézz, ne hátra! - kiabált rá a néni, majd (miután látta, hogy a fiú egyik fülén be, a másikon ki a mondókája) elszelelt.

A lány pedig csak ment, mendegélt tovább....

Tudom, hogy ez hatalmas nagy hülyeség, meg minden, de pont azért írtam. Legalább lehet rajta röhögni (amit nem nagyon hiszek :P)....

Nah, egy kis Ramytól tanult idézés:

,,Kettőnk jövője, melyet a Föld kezébe helyeztünk...
Szárnyra kel egy szélroham által.
Annyira unalmas duzzogni...
Vagy a végzeted ellen veszteni...
Nagyon szánalmas dolog!
Igazadat hazugság szülte...
Csak sajnálat jutott osztályrészül...
Ám ha elszántan próbálod, bármit megtehetsz
Hatalmas hullámok csapkodnak felettem...
Ám mégis hagyom, hogy sodorjon az ár.
Félreértett érzések...
Célt révesztett remények...
Higyj bennük erősen, s egy nap majd valóra válnak.
Fussunk hát tova, s verjük fel az út porát...
Úgy, mint a szeszélyes szellő."

Nah, ez nekem annyira tetszik ˘-˘ *.*

Olyan szép, meg ilyesmi...

De hallani még jobb, még szebb, még érdekesebb ^^ KATT!

Nah, egyéb hírek:

Ramy visszajött a kariba ^^ (áá, nem hiányzott senkinek! Á, nem, azért ujjongott az egész honlap, ugye :P:P) Végre ő is ott van, ahová (is) tartozik. (:

Befejeztem a naplómat (ideiglenesen) a 999. oldalon (hihetetlen, de igaz... 5.től kezdve írom, s most megyek 9.-be). Az utolsó mondatot azért nem mondom meg... pedig annyira szeretném!!

Megvolt a beiratkozás... Zuhogott az eső, még szerencse, hogy apám kölcsön tudta kérni a nyomdától a kocsit, különben szétáztunk volna (mondjuk így is, de mindegy... azért feszítek már 11 óta pizsiben :P)... Nem ment olyan nehezen... Megtudtam, hogy 9.B-s leszek..., s 30-an leszünk az osztályban... majdnem 2x annyian, mint az előző osztályomban...

Duf mesélte a Honlapon, hogy náluk a D-sek (ő 10.-es) azt akarták a füzetükre írni, hogy X.D... XDXD

"Milliónyi egyforma osztriga van a tenger fenekén, aztán Isten egyszer kiválasztja az egyiket, és azt mondja, ez más lesz, mint a többi. Belerak egy kis homokszemcsét, és a kagyló gyönyörű gyöngyöt készít..."

Idgie Threadgoode (Sült, zöld paradicsom)

További jó nyaralást! Érezzétek jól magatokat ^^ Azért néha nézzetek be, hátha lesz fenn néhány újdonság, vagy ilyesmi... Strandoljatok sokat, de azért ne égjetek le (úgy, mint, én meg Réka)!! ^^.

ßye: Netta, kis Hayate no Gotoku! rajongó...

Minden, mi fontos...

Minden, ami fontos, egy napon eltűnik majd... mindennap elhagy valami jó, amiért érdemes élnem, de ha el is megy, egyszer majd lehet, hogy visszajön...

,,Csak vidd tovább a dalt

Hisz mindig veled tart.
Ha kihunynak a fények,
A szívedben akkor is ott él majd.
Csak vidd tovább a jót,
hogy hangod velünk szólt
És ott éljen benned,hogy
Nemcsak álom volt,de
a remény mindig megmarad,a lelkedben él
És mi emlékszünk majd rád, ne félj!"

Ha úgy érzed, már minden elvesztettél, akkor gondolj arra, mielőtt a mélybe vetnéd magad, hogy van valaki, akinek te fontos vagy, s aki számára nem élet az élet nélküled...

Nézz le a mélybe, s emlékezz, hátha eszedbe jut még az az ember, s képzeld, ahogyan sír majd... - a temetéseden... Sírj! Sírj, mert csak így adhatod ki magadból azt a keserűséget, ami majdnem a vesztedet okozta...

,,Tudom mi bántja a szívedet
Add nekem most a könnyedet
Az álom, lassan véget ér.
A remény mindig megmarad,a lelkedben él
És mi emlékszünk majd rád, ne félj!"

Sírj, és lépj vissza a peremről, menj, keresd meg azt az embert!

Szükséged van rá... szüksége van rád...

Menj a számodra kijelölt ösvényen, s ne térj le soha, s ne is add fel, bármennyire is szeretnéd! Ne add fel, még akkor se, ha előtted tátong a szakadék, hogy elnyeljen!

Nézz fel az égre, s nevess! Nevess, s ne ess kétségbe, ne hagyd, hogy a bánat eluralkodják rajtad!

Nevess! Mosolyogj! Kacagj! Vihogj! Bazsalyogj! Somolyogj! Egyszerűen: Húzd fel a szád két sarkát a füled felé....

Vége... most már nincs tovább

Egy kissé fura és érdekes, hogy az az osztály, amibe tartoztam, az az osztály, amely a leghülyébb volt mind közül, az az osztály, amelynek létszáma nem haladta meg a 17 főt, az az osztály, amelyben a klikkesedés riasztó méreteket öltött most már nincs.

Elballagtunk. Végigültük azt a sok fárasztó dumát, s kibírtuk a sok hülyeséget, ki könnyezve, ki majdnem nevetve....

Elviseltük azt a sok virágot, amit kaptunk, meg ilyesmi. Egy kicsit váltsunk már hangnemet!

Nah, így jó lesz :D

Szóval a lényeg: a ballagás baromi unalmas volt, fele rokon eltűnt, majd a Felföldit alig találtam meg, hogy átadjam neki a 3. virágot (pedagógus nap, egyéni, ballagás), ami irtó röhejes volt (mármint az, hogy mindegyiket tőlem kapta). Aztán... a húgom szétunta magát, a kardigánját a fejére húzta, úgy énekelte a Szózatot. (Na, enyhe túlzás) Dani és Réka egész jól elvoltak, kifiguráztak néhány beszédet, meg ilyesmi. Én meg idegességemben majdnem elkezdtem röhögni XD. A magassarkú kitörte a lábam, s mikor meneteltünk vissza a teremhez, beakadt a küszöbbe a sarka, s majdnem hasra estem :S

Ittunk pezsgőt, adtam kórót, majd Rékával fél órát vártunk a kocsira :S

Otthon kaja hidegtál, ital: kóla, fanta és traubi.

Ajándékok: bőrtatyó, számítógép, 3 füzet, 2 toll + 1 rotring, 8.000 Ft értékű könyvutalvány (yess) fülbevaló, 2 nyaklánc + 1 kutya alakú kitűző :S

Dani este elment, majdnem odaadtuk nekik Nyervolinkát (az egyik kismacskánk)....

Másnap strand Rékucival, hazaérve rákvörös hát és váll, meg ilyesmi.

Kedden.... a 4 kismacskából 3 eltűnt (név szerint: Tigris, Bleach, Pantalaimon).... csak Nyervolinka van meg, az is keservesen nyávog, de szereti a májaskenyeret.

Egyébként semmi különös. Réka ma megy haza (tegnap sikerült összeveszni vele is meg anyámmal, 8 nap múlva Fót, Rékával most egy kicsit nyűgösen vagyunk el, nem annyira érzem magam vele jól :S

Nah, ennyi a mai beszéd, megyek a Honlapra... remélem van fennt valaki :)